A budapesti irodapiacon mindössze 7,1 százalékon áll az üres területek aránya. Közel 80 ezer négyzetméternyi területre volt igény 2019 első negyedévében, ami 12 százalékkal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. A következő negyedévekben nőhet az állomány, annak ellenére, hogy az első három hónapban nem adtak át új irodát, derül ki a BRF 2019 első negyedéves irodapiaci jelentéséből.
Tovább olvasA Nordic Light Trió nevű, új irodaház utolsó fázisa a Váci úti irodafolyosón valósul meg. A Paulinyi-Reith & Partners által tervezett Nordic Light irodakomplexum 2500 négyzetméter bruttó területen valósul meg, az épületegyüttes folytatásaként. A teljes formakészletet átemelve valósul meg a skandináv épület. Tavaly szeptemberben indult el a Nordic Light irodakomplexum harmadik, befejező fázisának építkezése a Véső utca és a Visegrádi utca sarkán található telken.
Tovább olvasA MOM Park szomszédságában, a felkapott Dél- és Central-Buda találkozásánál befejeződött hivatalosan is a HillSide irodaház építése. Scheer Sándor és Wáberer György ingatlanfejlesztő vállalkozása által valósult meg a komplexum, ami 8 szinten, 22 ezer négyzetméteres bérbeadható irodaterülettel és 500 négyzetméteres lobbytérrel rendelkezik. A városrész életében új korszakot nyitott mind üzleti, mind lakóövezeti szempontból, hiszen a koncepció elegáns, a zöldszemléletet képviseli és illeszkedik a városképhez.
Tovább olvasMárcius 12-15. között harmincadik alkalommal kerül megrendezésre a MIPIM (Le marché international des professionnels de l’immobilier) a világ első számú ingatlanfejlesztési kiállítása, ahol az elhozott projektek értéke megközelíti a 4 milliárd eurót (1,276 billió forintot). Az eseményen az ingatlanszektor legbefolyásosabb emberei is megjelennek, a Cannes-i filmfesztiválnak is helyet adó Palais des Festivalsban. A négy napos eseményen 100 ország 3.100 kiállítója vesz részt 24.200 szakmai látogatóval (5.300 befektető, 3.800 felsővezető) együtt.
Tovább olvasA DPi Design által tervezett Liberty Irodaház megépülése egy újabb nagyszerű munkakörnyezetet kínál majd az ott dolgozóknak, ráadásul a Telekom modern székháza mellett. A színes kerámia homlokzat és beépített üvegház fogja még kellemesebbé varázsolni a környezetet a több mint 40 ezer négyzetméternyi prémium kategóriás irodának és kereskedelmi környezetnek, és még a BREEAM Very Good minősítést is megcélozza. A tervezés mellett az elhelyezése is nagyon jó, hiszen Budapest egyik leggyorsabban fejlődő kerületében alakítják ki.
Tovább olvas