hu
Vissza a listához

Készül a harmadik Nordic Light a Váci úton2019.04.12

Készül a harmadik Nordic Light a Váci úton

A Nordic Light Trió nevű, új irodaház utolsó fázisa a Váci úti irodafolyosón valósul meg.

A Paulinyi-Reith & Partners által tervezett Nordic Light irodakomplexum 2500 négyzetméter bruttó területen valósul meg, az épületegyüttes folytatásaként. A teljes formakészletet átemelve valósul meg a skandináv épület. Tavaly szeptemberben indult el a Nordic Light irodakomplexum harmadik, befejező fázisának építkezése a Véső utca és a Visegrádi utca sarkán található telken.

„A célunk a tervezés során az volt, hogy az új épület egységet képezzen a meglévő épületrészekkel, azok egyértelmű kontinuitásaként jöjjön létre. Külső megjelenésében ezt megegyező nyílászáró- és födémmagasságokkal, azonos színhasználattal értük el” – mondta el Dr. Paulinyi Gergely, a Paulinyi-Reith & Partners elnök-vezérigazgatója.

Az épület lelkét az új beruházással tovább növekvő multifunkcionális belső udvar képezi, mivel a különböző épületrészek ezen keresztül közelíthetők meg, azon kívül, hogy közösségi térként is funkcionál. Alkalmas pihenésre és munkára is egyaránt, elkülönített részekből áll, zölddel tölti meg az épületek közét. A közelben élők is élvezhetik a kertet a jó kertkapcsolatnak köszönhetően.

A homlokzati kertsávok az 5. és 6. emeleten tovább növelik a zöldterület arányát. Ezek mind hozzájárulnak a munkavállalók jó közérzetéhez és egy kellemesebb mikroklíma kialakításához. A hangulatos faburkolatokkal ellátott lobbyban érzékelhető a Skanskától megszokott skandináv építészeti stílus, azonban a letisztult formákban és funkcionalista térhasználatban is érezhető az északi minimalizmus. A legnagyobb hangsúlyt a kényelmes munkavégzésre alkalmas terek kialakítása kapta a tervezés során. A terek a hagyományos 1,35 méteres irodaraszter szerint lettek kialakítva, és úgy lettek elhelyezve, hogy a lehető legtöbb természetes fény szűrődjön be a nap folyamán.

A Skanska által fejlesztett komplexum első két üteme itt teljesedik ki, hiszen ugyanúgy a fenntartható építészeti megoldások alkalmazása a jólét biztosításának érdekében kapja a legnagyobb hangsúlyt. Ezt bizonyítják a kitűzött LEED és WELL minősítések. Dr. Reith András, a Paulinyi-Reith & Partners fenntarthatóságért felelős igazgatója kifejtette: „annak érdekében, hogy az épület megfeleljen a kitűzött épületminősítési rendszereknek, olyan energiahatékony gépészeti megoldásokat alkalmaztunk, mint például a hővisszanyerésre is alkalmas hűtőrendszer, amely télen hozzájárul az épület fűtéséhez.”

Az épület energiaigénye a magyarországi átlagnál 25 százalékkal alacsonyabb, közelítve a nulla külső energiaforrás bevonásához. „Ahogy az első két fázisnál, úgy itt is fontos szempont volt a megfelelő anyaghasználat, ami nem csak a környezet, de a felhasználók egészsége szempontjából is kiemelten fontos” – tette hozzá a szakember.

A környezettudatos életmódra ösztönző megoldások közé tartozik a nagyméretű, öltözővel és zuhanyzóval kiegészített kerékpártároló, vagy az elektromos autó töltőállomás. A lépcsőházak kialakítása is ösztönzi az ott dolgozókat arra, hogy felvonó helyett inkább sétáljanak.

Az első két épület adatait a P-R&P építészei megvizsgálták, és a konklúziókat bevonják az új fázis tervezésébe. A projekt azért is különleges, mert ez az első IPD (Integrated Project Delivery) szerződés, amelyet a fejlesztésre Magyarország, illetve a Skanska számára a Közép-Kelet európai régióban kötötték meg a felek. Ez azt jelenti, hogy a szerződésben szereplő célszámok eléréséért közösen vállalnak felelősséget és kockázatot, a célszámok feletti teljesítés esetén pedig osztoznak a sikeren, ezzel növelve a teljes projekt költséghatékonyságát.

 

Forrás:

Ingatlanhirek.hu

Ne maradjon le az aktualitásokról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!

A legfrissebb ajánlataink és a legújabb irodaprojektek, hírek egy helyen.

Kezdje velünk ... és folytassa új irodában

MEGKERESSÜK ÖNNEK!

Adja meg a keresett iroda paramétereit 2 perc alatt
és csak a releváns ajánlatokat szállítjuk!

Ajánlatot kérek